Közelegnek a karácsonyi, év végi ünnepek, melyek során sokan beleszabadulnak a mindenféle finomságba, hiszen a vendégeskedés során, ha mindenből csak egy keveset eszünk, már az is sok! Nem véletlen, hogy ilyenkor sokkal puffadtabbnak, teltebbnek érezzük magunkat, és valljuk be, a sok evéshez hozzájárul még a kevés mozgás is. Tovább a folytatáshoz
sport kategória bejegyzései
Tennis Classics – Raonic sérülése miatt nem lesz ott a Papp László Sportarénában
Sérülése miatt nem vehet részt Milos Raonic a jövő keddi budapesti hetedik Tennis Classics gálán.
Taróczy Balázs, az esemény főszervezője csütörtök este a Kossuth Rádiónak adott interjújában elmondta, az esemény történetében előfordult már, hogy az egyik főszereplő sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot, azonban mindig sikerült hasonló kaliberű sztárral pótolni, így megnyugtatta a közönséget, ezúttal is így lesz. Tovább a folytatáshoz
Cselgáncscsarnokot avattak Gyulán
Felavatták hétfőn Gyulán a 140 négyzetméter alapterületű új cselgáncscsarnokot.
Az ünnepségen Marius L. Vizer, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség elnöke kiemelte: a Magyar Judo Szövetségnél (MJSZ) régóta szorgalmazta önálló klub létrehozását Gyulán. A kisváros hosszú évekig fehér folt volt a klubok országos hálózati térképén. Az MJSZ-nek és a békéscsabai klubot vezető Gyáni János kitartó munkájának köszönhető a siker. Tovább a folytatáshoz
Súlyemelő-vb – Az olimpiai bajnok kínai Huj világcsúcsokkal győzött
Almati, 2014. november 10., hétfő (MTI) – A férfiak 69 kilogrammos kategóriájában az olimpiai és világbajnok kínai Liao Huj győzött a súlyemelők kazahsztáni olimpiai kvalifikációs világbajnokságának hétfői versenynapján, ráadásul pazar világcsúcsokkal. Tovább a folytatáshoz
Milyen egy jó sportruházat?
Ha sportolunk, akkor nem mellékes, hogy milyen ruházatot hordunk. Akár beltéren, akár a szabadban mozgunk, a megfelelő ruházat elengedhetetlen. Ez éppen olyan, mintha egy munkát nem a megfelelő munkaruhában látnánk el, ami akár még a mozgásban és az elvégzett munka minőségében is komoly hátrányt jelentene. A sportruházatok esetében a legfontosabb dolog a szellőzés, hiszen így a keletkezett izzadság könnyen eltávozhat. Fontos, hogy a ruházat ne legyen túl bő, sem túl feszes, hiszen mindkettőben kényelmetlenül érezzük majd magunkat sportolás közben. Természetesen nem mindegy, hogy milyen anyagból készül a sportruházat: minél több benne a természetes anyag, a bőrünk annál kisebb irritációnak van kitéve, és fordítva. Kellemetlen lehet, ha sportolás közben az izzadás következtében a ruha a testünkre tapad, ezt mindenképp igyekezzünk elkerülni. A ruhákat minden edzés után mossuk ki!
A ruházat mellett a legfontosabb a megfelelő cipő. Mindig a végzett sporthoz legmegfelelőbb lábbelit válasszuk, hiszen ez nem csak a lábunkra, de a gerincünkre és a tartásunkra is hatással van. A legjobb edzőcipők megfelelően tartják a láb izmait, nem túl puhák, mégis kényelmesek, így megóvják az ízületeket.
Kovács Zsófia duplázott a tornászok mesterfokú bajnokságán
Kovács Zsófia két aranyérmet nyert a tornászok mesterfokú bajnokságának csütörtöki szerenkénti döntőiben.
A sportági szövetség tájékoztatása szerint a Dunaferr SE versenyzője csütörtökön gerendán és talajon sem talált legyőzőre. A szerdán két aranyéremmel zárt Makra Noémi ezúttal előbbi szeren ezüst, utóbbin pedig bronzérmet nyert.
A férfiaknál a pályafutása első felnőtt versenyén induló, ifjúsági olimpiai ezüstérmes Kardos Botond azok után, hogy szerdán talajon diadalmaskodott, ezúttal korláton lett a legjobb, míg ugrásban a második lett Vadászfi Ákos mögött.
Eredmények:
férfiak:
ugrás:
1. Vadászfi Ákos (BHSE) 13,500 pont
2. Kardos Botond (Vasas SC) 13,400
3. Vlacsil Attila (BHSE) 13,200
korlát:
1. Kardos Botond 14,100 pont
2. Vágner Levente (FTC Ybl Tervező) 13,900
3. Szabó Nándor (Győri AC) 13,800
nyújtó:
1. Vecsernyés Dávid (BHSE) 14,500 pont
2. Boncsér Krisztián (FTC Ybl Tervező) 13,700
3. Hidvégi Vid (KSI SE) 13,600
nők:
gerenda:
1. Kovács Zsófia (Dunaferr SE) 13,050 pont
2. Makra Noémi (TC Békéscsaba) 12,800
3. Divéky Luca (KSI SE) 12,350
talaj:
1. Kovács Zsófia 13,100
2. Divéky Luca 13,050
3. Makra Noémi 13,000
A sportközvetítést is jobb kényelmesen nézni
A sportot kedvelő emberek általában nagyon szívesen nézik a sportközvetítéseket a televízióban is, ám nem mindegy, hogy milyen minőségben. A legtöbb csatorna a közvetítéseit már HD minőségben sugározza, ám nem mindegyik televíziókészülék alkalmas ezek sugárzására.
A legújabban elérhető technológiák, mint a plazmatévék, LED vagy LCD kijelzős televíziók azonban már képesek erre, és nagy képernyőfelületükkel az élményt is közelebb hozzák. Ezek a televíziók tv konzolok segítségével szerelhetők a falra, amelyet úgy kell beállítani, hogy ahonnan nézzük, a lehető legkényelmesebb legyen az elhelyezkedése. Bosszantó, ha úgy kerül beállításra a televízió, hogy túl magasan vagy alacsonyan szereljük fel, vagy éppen nem megfelelő a dőlési szöge, bár ez utóbbin már sok fali konzol esetében lehet állítani. Mielőtt felszerelnénk a konzolt, próbáljuk ki ágyban fekve, vagy az ülőgarnitúrán ülve, hogy milyen szögből szeretünk leginkább televíziót nézni, és ehhez mérten igyekezzünk beállítani. Egy dolgot azonban ne felejtsünk: a sportközvetítések nézése nem helyettesíti a sportot! Álljunk föl néha a karosszékből és mozogjunk rendszeresen, ahelyett, hogy mindig a tévé előtt ülnénk.
Az FTC szakosztályai kiállnak Kubatov Gábor mellett
Közösen állt ki Kubatov Gábor elnök mellett az FTC 16 szakosztálya és arra kéri a szurkolókat, tartózkodjanak a klub elnökének sértegetésétől.
A zöld-fehérek szakosztályainak vezetői pénteken küldték el az MTI-nek a közös nyilatkozatot, amelyben hangsúlyozzák, hogy Kubatov Gábor, akit 2011 februárjában választottak meg elnöknek, „megakadályozta az ország egyik legpatinásabb klubjának megszűnését és lehetővé tette 17 szakosztály és több ezer sportoló részére, hogy a Fradi-család tagja maradhasson”.
A közleményt aláírta többek között Sike András olimpiai bajnok a birkózó-, Réh Róbert a kajak-kenu-, Orosz Andrea az úszó, Vágóné Solti Mária az atlétika- és Jeney Zsolt Ákos, a kézilabda-szakosztály elnöke.
Kubatov Gábort az elmúlt időszakban többször kritizálta a ferencvárosi szurkolók egy része, különösen a labdarúgócsapatot támogató ultracsoportokkal romlott meg a viszonya a Groupama Arénába telepített vénaszkenneres beléptetőrendszer miatt.
Forrás: mti.hu
Budapest jövőre asztalitenisz Eb-t rendezne
Harminchárom év után, jövőre ismét asztalitenisz Európa-bajnokságot rendezne a magyar szövetség (MOATSZ). A helyszínről várhatóan július közepén születik döntés.
Pósfai Gábor, a MOATSZ alelnöke a keddi sajtóbeszélgetésen elmondta: a pályázatnak két apropója van: egyrészt, hogy a kijelölt rendező, Németország visszalépett, ezzel adódott a lehetőség, másrészt a szövetség új elnökségének határozott szándéka, hogy ráirányítsa a figyelmet a sportágra.
„Benne van a kalapban, hogy nem mi leszünk a befutók, hiszen rendkívül erős riválisaink vannak. A spanyol és az orosz szövetség az ellenfelünk, ráadásul nagyon rövid időnk van felkészülni a prezentációra. Ezzel együtt ha most nem sikerül nyernünk, a következő alkalommal újra pályázunk” – mondta Pósfai Gábor.
A terveket az olaszországi serdülő és ifjúsági kontinensviadal keretében, július 18-án kell bemutatni, s várhatóan már ott megszületik a döntés a házigazdáról.
A 2015 őszén sorra kerülő, csapat és egyéni Eb-nek az átépítés alatt álló Tüskecsarnok lenne a helyszíne. Budapest legutóbb 1982-ben adott otthont az asztaliteniszezők kontinensviadalának.
Nyolcvan ország ezer versenyzője a szegedi korosztályos kajak-kenu vb-n
Több mint nyolcvan országból több mint ezer versenyző száll vízre július 17-20-án Szegeden, az ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokságon.
Ahogy az az esemény hétfői, kampányindító sajtótájékoztatóján elhangzott, a sportág berkein belül nagyon szeretik Szegedet, ennek, s a kajak-kenu fejlődésének is köszönhető, hogy ekkora mezőny gyűlik majd össze a Maty-éren. Ábrahám Attila, a magyar szövetség (MKKSZ) főtitkára, egyben a szervezőbizottság elnöke elárulta: még Észak-Koreából és több afrikai országból is érkeznek indulók.
Baráth Etele, az MKKSZ elnöke úgy fogalmazott, szeretnék, ha ez a verseny a sportág ünnepe is lenne, s nemcsak a két fő korosztályban, hanem az egészen kis gyermekeknek is szerveznek futamokat.
Csabai Edvin szakmai igazgató arról beszélt, hogy az idei felkészülési tervben az augusztusi, moszkvai felnőtt vb után ezt a regattát jelölték meg a második legfontosabb versenynek, s meggyőződése szerint az itt vízre szálló magyar sportolók közül többen a 2016-os riói olimpián induló válogatottban is helyet kaphatnak.
A Kiből lesz a következő legenda? szlogennel futó kampány egyik arca a 2012-es londoni olimpián hatodik, de még csak 23 éves kajakos, Dudás Miklós, aki elárulta: azért döntött úgy, hogy elindul a szegedi viadalon, mert hazai közönség előtt versenyezni egyedülálló élmény.
A vezetők egyetértettek abban, hogy a válogatók alapján minden okuk megvan bizakodni a nagyszerű magyar szereplésben, de ezt nem kívánták „érmesíteni”. Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző az MTI érdeklődésére elmondta: a 12 olimpiai plusz két női kenus számban zajló versenyeken körülbelül negyven (19 ifjúsági korú és körülbelül még egyszer ennyi U23-as) hazai sportoló indul majd.
A versenyeket a Sport TV élőben közvetíti, a helyszínen pedig ingyenes lesz a belépés.