Súlyemelő-vb – Az olimpiai bajnok kínai Huj világcsúcsokkal győzött

Almati, 2014. november 10., hétfő (MTI) – A férfiak 69 kilogrammos kategóriájában az olimpiai és világbajnok kínai Liao Huj győzött a súlyemelők kazahsztáni olimpiai kvalifikációs világbajnokságának hétfői versenynapján, ráadásul pazar világcsúcsokkal.

A kétszeres vb-első, a 2008-as olimpián aranyérmes sportoló előbb szakításban emelte 166 kilóra a világrekordot, amelyet a bolgár Georgi Markov tartott 165-tel a 2000-es sydneyi olimpia óta, majd jó lökésével összetettben is az eddigi legjobb eredményt érte el.
Liao Huj, aki már az első fogásnemben szokatlanul tetemes, 12 kilós előnyt szerzett, lökésben 193 kilóig jutott, így összetettben is megjavította saját világcsúcsát. A tavalyi, wroclawi vb-n felállított 358 kilogrammos rekordot javította 359-re.
Az összetettben a második helyen az egyiptomi Mohamed Mahmud, a harmadikon az észak-koreai Kim Mjong Hjok végzett, egyformán 334 kilóval, köztük az döntött, hogy előbbi kisebb testsúllyal mérlegelt.
A súlycsoport magyar szereplője, Lerch Zsolt, aki már vasárnap színre lépett a D csoportban, összetettben (260 kg) 36., szakításban (115) 40., lökésben (145) pedig 37. lett a 42 tagú mezőnyben.

Eredmények, férfi 69 kg:
összetett, világbajnok:
Liao Huj (Kína) 359 kg – világcsúcs (szakítás 166 kg – világcsúcs, lökés 193 kg)
2. Mohamed Mahmud (Egyiptom) 334 (152, 182)
3. Kim Mjong Hjok (Koreai NDK) 334 (152, 182)
…36. LERCH ZSOLT 260 (115, 145)

szakítás, világbajnok:
Huj 166 kg – világcsúcs
2. Oleg Csen (Oroszország) 154
3. Mahmud 152
…40. LERCH ZSOLT 115

lökés világbajnok:
Huj 193 kg
2. Mahmud 182
3. Kim 182
…37. LERCH ZSOLT 145

Forrás: mti.hu