Ismét az M4 Sport támogatja az Év sportolója-gálát

Akárcsak legutóbb, az M4 Sport televíziós csatorna támogatja a januári Év sportolója-gálát is.

Ezt Héder Barna, közszolgálati sportcsatorna igazgatója jelentette be szerdán az M4 Sportreggeli című műsorában, hangsúlyozva, hogy közvetítési szempontból is rendkívüli év volt az idei.
„Együtt készültünk a labdarúgó Eb-re az MLSZ-szel és a válogatott vezetésével, mert mindannyiunknak teljesen ismeretlen terep volt az, hogy hogyan mutassuk meg a csapatunkat egy Európa-bajnokságon. Az olimpia közvetítésének szervezését másfél évvel korábban kezdtük meg, és meggyőződésem, hogy sikerült közelebb hozni az olimpiát a nézőkhöz. Egy közvélemény-kutatás szerint a nézők 90 százaléka nagyon elégedett vagy elégedett volt a riói közvetítésekkel, ahol a londoni kettő után ezúttal már tíz stábbal dolgoztunk. Paralimpiai közvetítés pedig korábban még soha nem volt Magyarországon” – sorolta Héder Barna, hozzátéve, ilyen körülmények között egyértelmű volt, hogy az M4 újra a nevét adja a díjátadó ünnepséghez.

Szöllősi György, a szervező Magyar Sportújságírók Szövetség (MSÚSZ) elnöke közölte, büszkék az 59 éves hagyományra, ugyanakkor fontos, hogy évről évre látványosabb és élvezetesebb legyen a gála. Ebben segít az M4, amely második éve az esemény partnere.
„Két-háromszáz kolléga szokta leadni a szavazatát, de azt szeretnénk, ha az idén ez 300-400-ra emelkedne” – tette hozzá Szöllősi György.
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) első embere, a gála kreatív producere kifejtette, a rendezvényre január 12-én este kerül sor ismét a Nemzeti Színházban, ahol bizonyos számú jegykontingenst fenntartanak majd az érdeklődőknek is.
„A sportújságírók szövetsége ezúttal is minden kategóriában felállít egy tízes listát, amelyeket november végén-december elején nyilvánosságra is hozunk. Az internetes szavazás után, január elején bejelentjük az első három helyezetteket, a győztesek kiléte pedig majd a Nemzeti Színházban derül ki.”
Az MPB elnöke köszönetet mondott az MSÚSZ-nek, hogy azonos módon kezeli a fogyatékosok és az épek sportját, így a parasportolók a gálán és az előkészületekben is megkapják azt az elismerést, amelyet megérdemelnek.
Idén január 14-én a férfiaknál Cseh Lászlót, a nőknél pedig Hosszú Katinkát választották a 2015-ös év sportolójának. Az edzők és a szövetségi kapitányok összevont kategóriájában Dárdai Pál győzött, a csapatok versenyében a férfi labdarúgó-válogatott nyert, az év futballistájának pedig a válogatott kapusát, Király Gábort választották a sportújságírók. A fogyatékos sportolók között a férfiaknál Gelencsér Róbert atléta, a nőknél Gyurkó Alexandra úszó, az edzők között Galambos Zsolt kosárlabdatréner, a csapatoknál pedig a férfi speciális olimpiai kosárlabda-válogatott lett a legjobb.

(MTI)