A technológiai fejlesztéseknek köszönhetően ma a sportesemények legnépszerűbb eredményjelzői a ledfalak, hiszen könnyen összeszerelhetők, a legvakítóbb napsütésben is jól láthatók. Egy másik felhasználási területe a ledfalaknak a sportrendezvényeken ma már nélkülözhetetlen reklámfelületek. E két célból bérlik rendszeresen a ledfalakat a sportesemények szervezői. Elsősorban azért praktikusak, mert tetszőleges méretben összeépíthetők és bármikor bővíthetők további elemekkel. Hosszú távon (akár 20 évig is) működtethetők, és ez idő alatt kevés javítást vagy szervizelést igényelnek. A legújabb ledfalak környezetbarát technológiával bírnak, hiszen önmagában a led technológia igen kevés energiafogyasztással működik, a technológiai újítások révén pedig az energiafogyasztás még kisebb lesz. Lehetővé teszik a távvezérlést is, internet segítségével gyakorlatilag bárhonnan működtethetők. A jobb minőségű eredményjelzők nap, eső- és korrózióállóak. Érdemes olyan cégtől bérelni vagy vásárolni, amelyik teljes körű szolgáltatással (telepítés, szervizelés, üzemeltetés, karbantartás, szoftver-telepítés) szállítja a ledfalakat. Fontos tudni, hogy az egyes sport-típusokhoz eltérő szoftvert kell az eredményjelzőkre telepíteni, így előzetesen érdeklődjünk, hogy az általunk kiválasztott cég tudja-e a megadott szoftvert telepíteni. Az rgbledfal.hu mindezt kínálja, így érdemes őket választani.