A hétvégi rövidpályás ob-val kezdődik a korcsolyaszezon

Budapest, 2015. szeptember 4., péntek (MTI) – A hétvégi rövidpályás felnőtt őszi országos bajnoksággal kezdődik a korcsolyázók 2015/16-os versenyszezonja.

Darázs István gyorskorcsolyázó ágazati igazgató a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) pénteki szezonnyitó sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban sorra kerülő eseményen szombaton az 1500 és 500 méteres döntőket, míg vasárnap az 1000 méteres finálékat, a szuperdöntőket és váltóversenyeket rendezik meg. Az ob-n 13 női és 14 férfi versenyző áll rajthoz, köztük a vb-ezüstérmes férfi váltó tagjai is. Szintén elindul Keszler Andrea, aki a legutóbbi Európa-bajnokságon a lábát törte; az ob-n – ahogy elhangzott – lábában egy vasdarabbal korcsolyázik. Ő várhatóan csak a következő szezonra lesz teljes értékű. Egyedül a gerincsérüléssel bajlódó Lajtos Szandra indulása bizonytalan még.
A short-trackesek igazgatója szerint a legsikeresebb magyar szakág távlati célja, hogy a junior korú versenyzőket beépítsék a 2018-as téli olimpiai keretbe. Az elmúlt három ötkarikás játékokon elért pontszerző helyezések után Pjongcsangban már egyértelműen a döntőbe jutást veszik célba. Darázs István hozzátette: eljött az apró finomítások ideje, ezért a versenyzők már szombaton egy új beállítású pengét fognak használni, amelyet nemzetközi szinten az októberi hollandiai meghívásos versenyen fognak élesben kipróbálni. Az igazgató végül bejelentette, hogy a soron következő téli ifjúsági olimpián magyar résztől két fiú és egy lány versenyző indulhat short-trackben.
A nagypályás gyorskorcsolyázók kapcsán megemlítette, hogy elsősorban Nagy Konrád olimpiai kvalifikációját tűzték ki célul.
Orendi Mihály, a MOKSZ ügyvezetője beszámolt arról, miszerint a szövetségnek sikerült elérnie, hogy javuljanak a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók felkészülésének körülményei. Júliusban felújították a Gyakorló Jégcsarnokot, a sportállamtitkárságtól kapott támogatásból egy új, szupermodern Rolbát kapnak, így javul majd a jég minősége, felújítják az öltözőket is, s a válogatott tagjai vadonatúj adidas szerelésben versenyezhetnek.
Engi Klára, aki két hónapja vette át a pontozásos ágazati igazgatói posztot, arra hívta fel a figyelmet, hogy a sikertelen szocsi olimpiai – ahol egyetlen magyar műkorcsolyázó sem indulhatott – szereplés után fiatal, junior korú versenyzőkkel igyekeznek előrelépni. Hozzáfűzte: a nőknél három műkorcsolyázóból kerül majd ki az az egy, aki ott lehet a junior vb-n és a felnőtt Eb-n. A legnagyobb reménység közülük Tóth Ivett lehet.
Engi Klára beszámolt arról is, hogy a Moscheni Carolina, Lukács Ádám jégtáncos kettős a múlt héten jelentette be: befejezik a közös versenyzést, s jelenleg három magyar páros van, amelyek a helyükre léphetnek, de ehhez véleménye szerint négy-öt évre van szükség.
Sallak György, a szövetség nemzetközi ügyekért felelős ügyvezetője arról beszélt, hogy Magyarország 2016-ban két korcsolyás világeseménynek is otthont adhat.
„Ez ritkaság a nemzetközi szövetség gyakorlatát figyelembe véve, s nagy próbatétel a számunkra” – jelentette ki az igazgató.
Előbb március 14. és 20. között a debreceni Főnix Csarnokban rendezik a junior műkorcsolya és jégtánc-világbajnokságot, majd április 7. és 9. között a fővárosi Syma Csarnok lesz a helyszíne a szinkronkorcsolya vb-nek.

(Forrás:mti.hu.)