úszásoktatás

Itt a nyár és az úszásoktatás!

Elérkezett a nyári szünidő és ez a legtöbb gyermek számára egyet jelent a strandon való „lógással”, és ilyenkor lehet elkezdeni az úszás tanulását is, ha kisebb gyermekünk van, aki még nem tud úszni. Az úszásra a legideálisabb kor az 5 és 7 év közötti kor, a gyerekek ekkor már nem túl kicsik ahhoz, hogy követni tudják az oktató utasításait, ám még nem elég nagyok ahhoz, hogy féljenek a víztől. A Gyulai Várfürdő megújult szolgáltatásai mellett (élménymedencék, csúszdák, vízi bár, szauna, masszázsszalon, stb.) úszószakosztályának keretein belül várja azokat a gyerekeket, aki szeretnének megtanulni úszni. A szülők számára ingyenesen szülői kártyát bocsátanak rendelkezésre, ami azért nagyszerű szolgáltatás, mert így a szülő elkísérheti gyermekét az oktatásra, ám nem kell ezért fizetnie. Természetesen így nem is veheti igénybe a strand szolgáltatásait, ehhez meg kell fizetnie a belépődíjat. Addig, míg a gyerekek az úszásoktatáson vesznek részt, érdemes kipróbálni az újonnan átadott élménymedencéket, vagy a medencében elfogyasztható vízibárban kapható koktélokat, esetleg befizetni egy kényeztető masszázsra. Így biztosak lehetünk abban, hogy amíg a gyermekünk megtanul úszni, addig mi is feltöltődünk és kikapcsolódunk!