fc barcelona

FC Barcelona a világ legjobb focicsapata

FC Barcelona

AZ FC Barcelona egyik legismertebb spanyol csapat, mely rendkívül sok követővel rendelkezik mind Spanyolországban, mind világszerte. A klub mottója is ezt mutatja, amely Még que un club, magyarul kb. Több, mint egy klub.

Az FC Barcelonát 1988-ben alapította Hans Gamper, aki a helyi újságban adott fel egy hirdetést, focistákat keresve. Az első keret hamar össze is jött, s a bemutatkozó meccs során angol bevándorlókból felálló csapat ellen veszítettek. A Barca első hazai pályáját 1909-ben adták át.

Hazai eredmények

Az FC Barcelona a fennállása óta folyamatosan a spanyol első osztályban játszik, változó eredményességgel.

A csapat az 1920-as évek végén, az 1928-29-es szezonban az 1. helyen végzett, a következő évben pedig a 2. helyet szerezte meg.

Az 1930-as évek nem voltak ilyen sikeresek, hiszen az 1930-31-es szezont egy 4. hellyel zárták, majd ezután 3-ak, 4-ek, 9-ek, 6-ak, 5-ek és ismét 9-ek lettek.

Az 1940-es évek újra elhozták a nagy sikereket, az FC Barcelona az 1944-45-ös, az 1947-48-as és az 1948-49-es szezonban is az élen zárt.

Az 1950-es években a Barca 4 alkalommal is éllovas lett, az 1951–52-es, az 1952–53-as, az 1958–59-es és 1959–60-as szezonokban is.

Az 1960-as évek nem hoztak elsőséget a csapatnak, az évtized folyamán második, harmadik és hatodik helyeket szerzett, több alkalommal.

Az 1970-es években a Barca újra sikereket ért el, több második hely mellett 1973-74-ben nyerték meg a spanyol első osztályt.

Első hely az 1980-as években sem volt újdonság, a Barca 1984-85-ben nyerte meg a hazai bajnokságot.

Az 1990-es évek voltak az FB Barcelona igazi arany évei, hiszen spanyol első helyezett lett a csapat 1990–91-ben, 1991–92-ben, 1992–93-ben, 1993–94-ben, 1997–98-ban és 1998–99-ben is. Ebben az évtizedben a Barca hat alkalommal is hazai bajnok lett!

A 2000-es és 2010-es évek szakasza kisebb lejtmenettel kezdődött, hogy aztán a csapat újra olimpüszi magasságokba emelkedjen: 2004–05-ben, 2005–06-ban, 2008–09-ben, 2009–10-ben, 2010–11-ben, 2012–13-ban és 2014–15-ben is az FC Barcelona lett a spanyol első osztály első helyezettje.

Spanyol labdarugó kupa

De a spanyol foci nem csak az első osztályról szól, mit sem bizonyít ennél jobban a Spanyol labdarugó kupa megléte. Ebben a kupában minden évben a legjobb spanyol labdarúgó csapatok harcolnak meg egymással a nemzeti kupáért.

Az FC Barcelona eddig összesen 37 alkalommal jutott be a Spanyol kupába, s azt 27-szer meg is nyerte: az 1910-es, 1912-es, 1913-as, 1920-as, 1922-es, 1925-ös, 1926-os, 1928-as, 1942-es, 1951-es, 1952-es, 1953-as, 1957-es, 1959-es, 1963-as, 1968-as, 1971-es, 1978-as, 1981-es, 1983-as, 1988-as, 1990-es, 1997-es, 1998-as, 2009-es, 2012-es és 2015-ös években.

Spanyol labdarugó szuperkupa

Természetesen a Spanyol labdarúgó szuperkupa sem képzelhető el az FC Barcelona nélkül. A csapat 19 alkalommal jutott be a szuperkupa döntőjébe, 13 alkalommal a spanyol bajnok jogán, 5 alkalommal kupagyőztesként és 1 alkalommal a kupadöntőben való részvétele miatt.

A 19 alkalomból a Barca 11 alkalommal lett szuperkupa-győztes: 1983-ban, 1991-ben, 1992-ben, 1994-ben, 1996-ban, 2005-ben, 2006-ban, 2009-ben, 2010-ben, 2011-ben és 2013-ban.

Egyéb spanyol bajnokságok

Az FC Barcelona 1983-ban és 1986-ban is megnyerte a Spanyol ligakupát. Emellett rendszeresen részt vett a Katalán labdarúgó-bajnokságban is, melyet 1902-ben, 1903-ban, 1905-ben, 1909-ben, 1910-ben, 1911-ben, 1913-ban, 1916-ban, 1919-ben, 1920-ban, 1921-ben, 1922-ben, 1924-ben, 1925-ben, 1926-ban, 1927-ben, 1928-ban, 1930-ban, 1931-ben, 1932-ben, 1935-ben, 1936-ban és 1938-ban.

Joan Gumper-kupa

Az FC Barcelona az alapítója előtt tisztelegve alkotta meg a Joan Gumper-kupát, először az 1966-os évben került megrendezésre. Eddig a Barca 37 alkalommal nyerte el ezt a kupát: 1966-ban, 1967-ben, 1968-ban, 1969-ben, 1971-ben, 1973-ban, 1974-ben, 1975-ben, 1976-ban, 1977-ben, 1979-ben, 1980-ban, 1983-ban, 1984-ben, 1985-ben, 1986-ban, 1988-ban, 1990-ben, 1991-ben, 1992-ben, 1995-ben, 1996-ban, 1997-ben, 1998-ban, 1999-ben, 2000-ben, 2001-ben, 2002-ben, 2003-ban, 2004-ben, 2006-ban, 2007-ben, 2008-ban, 2010-ben, 2011-ben, 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben.

Rajongói ruhák, eszközök

Az FC Barcelona nem hiába népszerű, a különféle rajongói kellékek nagy száma is jól jelzi ezt. Ha arra fáj a fogunk, rövid időn belül megvásárolható valódi blúz barcelona logóval, vörös-kék sál, baseball sapka, pulcsi, ágyneműgarnitúra, nem beszélve az olyan apróságokról, mint bögre, kulcstartó, poszterek, naptárak, stb.

A Barca az egyik legeredményesebb spanyol csapat, s minden jel arra mutat, hogy a diadalmenete még jó ideig folytatódni fog!