2016. november hónap bejegyzései

balesetbiztosítás

Sportolóknak balesetbiztosítást!

Azok, akik a jégre mennek, nagyobb valószínűséggel csúsznak el – szokták mondani azokra az emberekre, akik több tevékenységet vállalnak, melyek olykor nagyobb kockázatnak teszik ki őket a baleseteket illetően. Így van ez a sportolók esetében is, hiszen náluk sokkal könnyebben bekövetkezhet egy-egy rándulás, ficam, csonttörés, vagy egy rossz esés következtében megtörténő sérülés, mint azoknál, akik nem sportolnak rendszeresen vagy versenyszerűen. Számukra kifejezetten ajánlható, hogy rendelkezzenek balesetbiztosítással, hogy amennyiben bekövetkezik a baj, legalább a megélhetést biztosító kieső kereset kompenzálásra kerüljön. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Magyarellenes megnyilvánulásokért bírságolt a román kosárszövetség

A két klub szurkolóinak magyarellenes megnyilvánulásai miatt a kolozsvári CSU-ra és a jászvásári CS Politechnica Nationalra is ötszáz eurós (155 ezer forint) bírságot szabott ki a Román Kosárlabda Szövetség (FRB) fegyelmi bizottsága.

A testület hétfői döntéseiről a honlapján számolt be az FRB.
A bizottság megállapította: a sepsiszentgyörgyi Sepsi Sic női kosárlabdacsapatának október 28-i kolozsvári, és november 6-i jászvásári vendégjátékán is sportszerűtlenül nyilvánultak meg a hazai együttes drukkerei. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Magabiztosan győzött Belgiumban a Körmend

A Körmend magabiztosan, 17 ponttal győzött kedden a belga Limburg vendégeként a férfi kosárlabda Európa Kupa csoportkörének negyedik fordulójában.

Eredmény (az európai szövetség honlapja alapján):
B csoport, 4. forduló:
Limburg (belga)-Egis Körmend 75-92 (8-19, 27-29, 17-27, 23-17)
—————————————————————
a magyar csapat legjobb dobói: Allen 37, Loveridge 21, Smith 16

A bajnoki bronzérmes körmendiek a Limburg elleni sikerrel kezdték a sorozatot, majd kikaptak a francia Gravelines és a holland Groningen otthonában, így három forduló után 1/2-es mutatóval álltak. Az EK-ban nyeretlen Limburg rossz formáját jelzi, hogy a belga bajnokságban is sereghajtó.
Teo Cizmic körmendi vezetőedző sérülés miatt nem számíthatott a múlt héten 20 pontot dobó Devon Saddlerre. A vasiak az első negyedben 11 pontos előnyre tettek szert, amit a folytatásban még tovább tudtak növelni.
A nagyszünet után újabb tíz pontot ért le a magyar együttes, így a zárófelvonásban már csak arra kellett ügyelnie, ne engedje közelebb ellenfelét.

Ismét az M4 Sport támogatja az Év sportolója-gálát

Akárcsak legutóbb, az M4 Sport televíziós csatorna támogatja a januári Év sportolója-gálát is.

Ezt Héder Barna, közszolgálati sportcsatorna igazgatója jelentette be szerdán az M4 Sportreggeli című műsorában, hangsúlyozva, hogy közvetítési szempontból is rendkívüli év volt az idei.
“Együtt készültünk a labdarúgó Eb-re az MLSZ-szel és a válogatott vezetésével, mert mindannyiunknak teljesen ismeretlen terep volt az, hogy hogyan mutassuk meg a csapatunkat egy Európa-bajnokságon. Az olimpia közvetítésének szervezését másfél évvel korábban kezdtük meg, és meggyőződésem, hogy sikerült közelebb hozni az olimpiát a nézőkhöz. Egy közvélemény-kutatás szerint a nézők 90 százaléka nagyon elégedett vagy elégedett volt a riói közvetítésekkel, ahol a londoni kettő után ezúttal már tíz stábbal dolgoztunk. Paralimpiai közvetítés pedig korábban még soha nem volt Magyarországon” – sorolta Héder Barna, hozzátéve, ilyen körülmények között egyértelmű volt, hogy az M4 újra a nevét adja a díjátadó ünnepséghez. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

sielés

Közeledik a tél, előkerül a síléc és a sícipő

Noha Magyarország korábban nem jeleskedett a téli sportokban, a rendszerváltást követő években szerencsére itt is növekszik a téli sportok népszerűsége. Minek köszönhető mindez? Nos amit érdemes kiemelni az a határok megnyitása. Ennek köszönhetően a síelés szerelmesei előtt is megnyíltak az Alpok sípályái. A másik fontos momentum a szabadidős sport terjedése. Egyre többen futnak, vagy járnak fitness terembe, és ennek részeként a téli sportok, különösen a síelés népszerűsége növekedett.

Meg kell említeni az infrastruktúra fejlődését is. Ma már egyre több helyen van lehetőség korcsolyázni, vagy jéghokizni. Ez a két sportág egyre népszerűbb, amit már a nemzetközi színtéren elért eredmények is jeleznek. Elég talán itt csak a jéghoki válogatott A csoportos szereplésére utalni.

Van még egy momentum, amely fontos tényező volt a téli sportok hazai terjedésében és ez pedig az anyagi lehetőségek bővülése. Egy kényelmes és modern sícipő ára bizony nem kevés, és ezt el lehet mondani a sílécre, vagy a jéghoki felszerelésre is. Szerencsére ma már itthon is szélesedik az a réteg aki ezeket a kiadásokat megengedheti magának, és ha nem is a legmárkásabb sícipők, de a középkategóriás sífelszerelések már idehaza is megfizethetőek.

Az élsportban elért sikerek örömteliek, de reméljük tovább folytatódik a tömegsport és szabadidő eltöltésében is a téli sportok terjedése. Ez nem csak örömforrás, de egészségünk számára is igen