2015. február hónap bejegyzései

csótány

Így védekezzünk a csótányok ellen

Sokak életét keserítette vagy keseríti meg nap mint nap a lakásban a csótányok jelenléte. Ezek a gusztustalan rovarok mindig a legváratlanabb helyeken és a legváratlanabb pillanatokban bukkannak elő, megkeserítve az adott lakásban lakók életét.

A leghatékonyabban úgy védekezhetünk ellenük, ha csótányirtásra szakosodott céget bízunk meg az irtásukkal, akik profi módon, hatékonyan és diszkréten látják el ezt a feladatot. Tovább a folytatáshoz

door

Lakásfelújításnál az ajtókra is figyeljünk!

A legtöbb lakásban, amelyet nem újonnan építünk, hanem használtan vásárolunk, a beltéri ajtókra még akkor sem fordítunk sok figyelmet, ha a lakást felújítjuk. Pedig a régi, előző rendszert jelképező ajtók sokat ronthatnak egy lakás összképén, még akkor is, ha minden mást, pl. padlót, falakat, felújítottunk. Tovább a folytatáshoz

Ipsos: a lakosság közel kétharmada támogatná a budapesti olimpiát

A magyar lakosság hatvan százaléka támogatná, ha Budapest megpályázná a nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésének jogát – derült ki a BOM a Magyar Sportért Alapítvány (BOM) megbízásából az Ipsos által egy hónapja elkészített, 1000 fős reprezentatív felmérésből. Tovább a folytatáshoz

sport in the room

Sportoljon a gyermek a gyerekszobában!

Talán kevés az olyan szerencsés család, aki akkora házzal rendelkezik, amelyben megoldott még a sportolási lehetőség is: a felnőttek és a gyerekek számára néhány kondigép, vagy tornaszoba bordásfallal, gimnasztikai labdákkal, stb. Pedig a mozgás – mint tudjuk – nagyon fontos lenne mind a gyermekek, mind a felnőttek részére, még a téli időszakban is, amikor pedig többnyire beszorulunk velük a lakásba. Tovább a folytatáshoz

Ismét üzemel a dobogókői sícentrum

A tavaly év végi jégkár helyreállítását követően megnyitott a dobogókői sícentrum főpályája, és a felvonó is újra üzemel – közölte a létesítmény vezetője hétfőn az MTI-vel.

Lőrincz László elmondta, hogy alpinista cégek, illetve önkéntesek bevonásával a 30-40 méteres fákról is eltávolították a sérült gallyakat. Tovább a folytatáshoz